„Ez nem egy fesztiválzáró előadás” – rímelhetnénk a Tojáshéj mottójára („Ez nem egy szerelem története”), és ezzel együtt René Magritte-re, a híres pipát ábrázoló képére. A Lander Patrick és Jonas Lopes alkotta portugál duó idén másodszor járt Magyarországon, két fesztivál lezárását tették feledhetetlenné: előbb a szegedi THEALTERét, majd Pesten az Open Fesztiválét.
Az a különleges alázat, erő, koncentráció és összhang, ami őket és a hol Tojáshéjként, hol Tojáshéjakként emlegetett előadásukat jellemzi elképesztő. Újra és újra bebizonyítják, hogy a színház mitől is az, ami. Fekete függönyökkel körülhatárolt tér, fények, tojáshéjak, és a két játszó – mindez elég ahhoz, hogy valami igazán különleges szülessen.
Lényegében a két játszón múlik minden. Nincsenek fogódzók, sőt bekötött szemmel mozognak a térben. Ami a legfontosabb: mindezt együtt teszik. A ritmust ők diktálják saját maguknak: az egymáshoz csapódó kézek, mellkasok, a lábak dobogása, a lufi pukkanása, csend. A mozdulatok lassan indulnak, majd a megtalált optimális feltételek után pulzálva gyorsulnak és lassulnak. Az egyik ember hol közelebb, hol távolabb kerül a másiktól, és nem, ez még mindig nem egy szerelem története.
2015. november 29. Tovább a tiszatajonline.hu oldalára, a teljes kritikához >>>
