2015. december 10., csütörtök

Sokkal inkább szerelem | Dohy Anna kritikája a Tojáshéj című előadásról

Bekötött szemű pár dülöngél andalító dallamra egy kifújt tojásokból rakott szív alakú forma közepén. Elhal a zene, a két táncos tapogatózva, toporogva rálép az első tojásra. Majd a következőre. Reccs.

A hangok ebben a furcsa táncban szinte fontosabbak a mozgásnál – mintha nem is egy táncelőadásra, hanem egy koncertre érkeztem volna, ahol hangszer lesz bármiből, amihez csak a szereplők hozzáérnek, beleértve a saját testüket is.

Persze a mozdulat, aminek következtében a hang létrejön, ettől még lehet szép – ahogy a hangszer is az, és a zenész vagy a karmester mozgását is lehet egyfajta táncnak tekinteni. Jonas Lopes és Lander Patrick táncában mindenesetre nem lehet eldönteni, hogy a hang miatt születik-e a mozdulat, vagy a mozdulat miatt a hang.

2015. december 9. Tovább a teljes cikkhez >>>



2015. december 5., szombat

„JÓ A SZÍNHÁZ. CSAK FELZAKLAT.” – „WHO WANTS THIS?” | Szemerédi Fanni beszámolója a fesztiválról

Jelenet a Szociopoly című előadásból | fotó: Dömölky Dániel
Az OPEN 2015 a SÍN Kulturális Központ és a MU Színház közös kezdeményezése; a cél három magyar és három külföldi résztvevői színházi előadással megmutatni a műfaj sokszínűségét és szerteágazó lehetőségeit. Nem utolsó sorban pedig a néző lehetőségeit a részvételre.

"Azt szeretném, hogy a nézőkből kialakított közösség minden tagja tudatában legyen annak, hogy az ő egyéni döntésén múlik a közösség sorsa, ugyanúgy építheti, de pusztíthatja is a közös történetet.” – mondja a belga művész-kutató, David Weber-Krebs, a Tonight lights out! című közösségi színházi előadás megalkotója egy interjúban.

Hogy építettük vagy pusztítottuk-e közös erővel és egyéni felelősséggel a történetünket, nem tudom. Hogy nem egy volt a célunk, elképzelésünk nekünk, résztvevőknek, az elég valószínű. De kell, hogy egy legyen? Feltétlenül kell az együttműködés, az egy irány? Mivel (ismét ezt kell írnom) valószínűleg mindannyian tudtuk, hogy egy színházi-társadalmi kísérletben veszünk részt, ezért talán mindenki bátrabban próbálgatta magát, a saját és a többiek határait, kevésbé ügyeltünk a szabályokra, a konformitásra.

2015. december 1., kedd

Látlelet egy Tojáshéjról | Vagdalt Krisztina kritikája a Tojáshéj című előadásról

„Ez nem egy fesztiválzáró előadás” – rímelhetnénk a Tojáshéj mottójára („Ez nem egy szerelem története”), és ezzel együtt René Magritte-re, a híres pipát ábrázoló képére. A Lander Patrick és Jonas Lopes alkotta portugál duó idén másodszor járt Magyarországon, két fesztivál lezárását tették feledhetetlenné: előbb a szegedi THEALTERét, majd Pesten az Open Fesztiválét

Az a különleges alázat, erő, koncentráció és összhang, ami őket és a hol Tojáshéjként, hol Tojáshéjakként emlegetett előadásukat jellemzi elképesztő. Újra és újra bebizonyítják, hogy a színház mitől is az, ami. Fekete függönyökkel körülhatárolt tér, fények, tojáshéjak, és a két játszó – mindez elég ahhoz, hogy valami igazán különleges szülessen.

Lényegében a két játszón múlik minden. Nincsenek fogódzók, sőt bekötött szemmel mozognak a térben. Ami a legfontosabb: mindezt együtt teszik. A ritmust ők diktálják saját maguknak: az egymáshoz csapódó kézek, mellkasok, a lábak dobogása, a lufi pukkanása, csend. A mozdulatok lassan indulnak, majd a megtalált optimális feltételek után pulzálva gyorsulnak és lassulnak. Az egyik ember hol közelebb, hol távolabb kerül a másiktól, és nem, ez még mindig nem egy szerelem története.