2017. október 28., szombat

BORKÓSTOLÁSSAL EGYBEKÖTÖTT TEHETSÉGGONDOZÁS

Kelemen Kristóf - Pálinkás Bence: Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás
2017. november 14. kedd, 19h | kávézó | 90 perc

Kedvelik azon megmérettetéseket, amelyeken a rátermettség helyett a szimpátia, esetleg rokoni- vagy érdekkapcsolatok döntenek? Amikor a lelkiismeretet legyőzi a lábszagú lustaság, a politikai korrektséget pedig a zsíros cinizmus és a felsőgomb-kigombolás? A Hungarikum Ügynökség 2017-ben is megrendezi háromfordulós, Hungarikum-ismereti vetélkedőjét, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy ki nyeri el a Hungarikum Ügynökség Lovagkeresztje elismerést. Vendégeinknek ügyességi és kvízfeladatokkal kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A program díjátadó gálával zárul.


Kelemen Kristóf dramaturg, rendező, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról
beszélünk című, több fesztivált megjárt előadás rendezője, a Radnóti Miklós Színház
dramaturgja, az SZFE Doktori Iskola doktorandusza.

Pálinkás Bence György kollaboratív művészeti projektekben, kísérleti tanórákon dolgozik. A
Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Magyar Képzőművészeti
Egyetem doktori hallgatója.

Nagy sikerű Magyar akác című közös produkciójukat beválogatták a dunaPart4 programjába.

Szereplők: Rétfalvi Tamás, Tarr Judit
Ének: Regényi Júlia

Koncepció-rendezés: Kelemen Kristóf, Pálinkás Bence György